3. nap: Kensington Palace, Portobello Road Market

Ma végre kialudtuk magunkat, és úgy gondoltuk, hogy megadjuk a módját a reggelinek is.  Lépcsőn mentünk le a 6. emeletről a másodikon lévő étterembe, így elénk tárult a csodálatos díszlépcső is:

Az egykori bálterem lett a szálloda étterme:

És ha már az égvilágon minden rendelkezésre áll reggelire, akkor jöhet a klasszikus English breakfast:

Hát..., nekem őszintén szólva nagyon tetszett, ha van elég időnk, akkor otthon is megcsinálhatjuk. Itt az volt a jó, hogy minden kész volt, csak össze kellett szedni az elemeit...  Ilyen kiadós reggeli után aztán jól kezdődik a nap!

A ma délelőtti program a Kensington palota volt.  10:30-ra szólt a jegyünk, így kényelmesen átsétáltunk a Hyde parkon keresztül. 

A Kensington palota több mint 300 éves története során számos királyi lakosnak adott otthont. 

A túra érdekes volt, audioguide-dal mentünk végig a termeken, sok jópofa infót hallottunk.

Látogatható a King's State Apartments (a király lakosztálya), a Queen's State Apartments (a királyné lakosztálya)...

Itt született és itt töltötte gyerekkorát Viktória királynő. Ehhez kapcsolódóan is betekintést kaptunk az életébe. 

Ez volt Vickelchen játszószobája, a vitrinben az óriási babaháza látható:

Még a kis hercegnőnek is el kellett pakolnia a játékait egy ládába:

De amikor 18 éves lett, ő lett a királynő, és már senki sem parancsolt neki. (Ő ennek nagyon örült, mert már nagyon elege volt a szabályokból. Még a lépcsőn se mehetett le egyedül, éjjel-nappal felügyelték, még az ágya is az anyja hálószobájában volt. Az első dolga az volt, hogy átköltözött a Buckingham palotába.)

Előtte azért ebben a teremben átvette a királyi tanácsnokoktól a hatalmat:

Itt belebotlottunk egy ingyenes előadásba: a képen piros kabátban látható férfi nagyon élvezetesen, hangosan és jól érthetően elmesélte, hogy hogy zajlott ez a "hatalomátvétel" ebben a teremben. Jó sztorikat mesélt a résztvevőkről. Állítólag az ülés végén Viktória átvonult a szomszéd terembe, de elfelejtette, hogy az ajtó üvegbetétes. Így aztán a tanácsnokok igen nagyot néztek, amikor meglátták, hogy Viktória ugrál örömében! :))

Végül megnéztük Viktória néhány tiaráját is:

Utána üldögéltünk kicsit a kertben... Itt Kriszi kitalálta, hogy mivel üssük el a nap hátralevő részét:

Én pedig addig lefotóztam a Diana emlékművet a Sunken Gardenben:

Kriszi javaslatára a Portobello Road Market felé vettük az irányt.

Útközben lefotóztam a nekem annyira tetsző tipikus londoni utcákat:

A Portobello Road Market szombaton a legnagyobb piac, ilyenkor van a legtöbb árus és a legtöbb látogató is. Mi már böven dél után értünk oda, de még elég sok árus volt:

Itt egy kicsit kóvályogtunk, nézelődtünk, aztán inkább beültünk a Duke of Wellington nevű pubba.

Itt ettünk-ittunk, megpihentünk...

Ezután felpattantunk egy klasszikus double deckerre! Nagyon jó volt fönt utazni, amikor leszálltak az első sorból, rögtön átültünk oda!

Végül a Harrod's-ban lyukadtunk ki. 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen... A cél a delicatesse részleg volt, felmérni a tea(doboz) kínálatot. Rengeteg szuper finomságot láttunk. Sajnos nem voltunk éhesek és itt otthoni melegítésre sincs lehetőség. Pedig itt aztán mindenfélét kipróbálhattunk volna és minden nagyon igényesen volt elkészítve!

 

Nem vásároltunk semmit, hanem inkább hazaballagtunk, és a szálloda bárjában naplót írtunk, olvasgattunk...

... és utánajártunk a hotel épületének a történetének is. Dr. Watson már korábban kifigyelte, hogy a földszinti szalonban, amiben nagyon szép chesterfield kanapék és fotelek voltak, függött egy festmény VII. Edward királyról. Azt gondolta Sherlock és Watson is, hogy ennek köze lehet a házhoz...

És valóban: Ez egy a 19. század közepén épült viktoriánus épület. A pletykák szerint a századfordulón VII. Edward király (akkor még walesi herceg) rendelte meg a ház felújítását szeretője, Lillie Langtry színésznő számára. A házban egy kicsi színház is helyet kapott, (ez lett a bár a szállodában, épp itt ültünk) ahol a herceg megnézhette Langtry privát előadásait.

Ők voltak a gerlepár:

                                            

            

2. nap: Churchill, British Museum

Ma reggel nagyon korán keltünk (6:15), mert 8:15-kor már a Churchill's war rooms-nál kellett lennünk. Így csak 15 percig élvezhettük a reggelit, ami igen ígéretesnek bizonyult.

Ez a "bunker" a Westminster szívében található, a King Charles Street alatt.Metróval mentünk, de a vasárnapi London Marathon lezárások miatt még így is csak sietve értünk oda. Mostanában elég sok dokumentumfilmet láttam Churchillről és az angliai háborús eseményekről, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam erre a helyszínre.

Egy speckós vezetésen voltunk még nyitás előtt Secrets of Churchill's war rooms címmel. A Churchill's War Rooms egy történelmi múzeum Londonban, amely a második világháború idején a brit kormány titkos földalatti központja volt. 1939-től 1945-ig ez szolgált Winston Churchill miniszterelnök és kabinetje számára a háborús erőfeszítések irányításának biztonságos helyszínéül. A múzeum a háború befejezése óta nagyrészt változatlan állapotban maradt fenn, így a látogatók bepillantást nyerhetnek a korabeli munkakörülményekbe és a háborús tervezés kulisszatitkaiba. Ide tartozik a Cabinet War Room (ahol a háborús kabinet ülésezett):

a Map Room (ahol a háború alakulását követték nyomon): 

Churchill hálószobája

és a telefonközpont, ahonnan titkos beszélgetéseket folytatott Roosevelt elnökkel (akkoriban a lent dolgozók úgy tudták, hogy az ajtó mögött Churchill magán WC-je van, ezért nem szabad őt ott zavarni :):

Valójában az történt, hogy 1945. augusztus 16-án (Japán kapitulációja után) befejezték itt a  pincében a munkát (még a naptár is itt áll azóta is), majd lezárták, úgy ahogy volt. Csak különleges VIP vendégeknek mutatták meg időnként ezt a helyet. Aztán Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt született döntés arról, hogy megnyissák az érdeklődők előtt. És nagyon jól tették, mert marha érdekes volt!!

(nem volt vízöblítéses WC odalent)

A vezetés után azért még végigmentünk az audioguide-dal is, amit németül hallgattam inkább, mert nem akartam lemaradni semmiről sem, annyira élveztem az egészet!

Innen a British Museumba mentünk. Múzeumokat nem terveztünk be fixen a programunkba, gondoltuk, hogy majd akkor megyünk, ha lesz kedvünk. Aztán gondoltam, hogy ha már itt vagyunk, csak el kellene oda is menni és legalább a főbb dolgokat megnézni, ha mind a 8 millió kiállítási tárgyat nem is lehet...

Online elintéztük a regisztrációs jegyet (a múzeum ingyenes), és belépés után, rögtön a Great Court Restaurant-ot céloztuk meg, gondoltuk itt az ideje az első afternoon tea-nek! Krisztiánnak a kis okos AI barátnője, MI-ke ajánlotta, hogy itt érdemes délutáni teázni. 

Pont azt kaptuk, amit vártunk:

Az afternoon tea-ről most nem írok bővebben, mert szentelni fogok ennek a very British szokásnak egy teljes blogbejegyzést. Mert szerintem megérdemli!

Visszatérve a múzeumhoz, Kriszi útmutatásai alapján szépen felkerestük a legfontosabb kiállítási tárgyakat:

1. A Rosette-i kő

A rosette-i kő egy sötét gránitdarab, amely egy ősi szöveg három fordítását nyújtja a mai kutatóknak: egyiptomi démotikus írással, görög nyelven és egyiptomi hieroglifákkal. Mivel a görög nyelv jól ismert volt, e kő volt a kulcs 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a  hieroglifák megfejtéséhez. 

2. A Sutton Hoo sisak

A Sutton Hoo sisak egy rendkívüli régészeti lelet, amelyet az 1939-ben feltárt híres Sutton Hoo-i hajósírban találtak Angliában, Suffolkban. Ez a 7. század elejéről származó, vasból készült díszes sisak az angolszász kor egyik legikonikusabb tárgya.

3. Ginger, a múmia

A British Museum egyik leghíresebb és legrégebbi kiállítási tárgya egy természetes módon mumifikálódott ókori egyiptomi férfi, akit informálisan Ginger néven ismernek. 

Körülbelül i.e. 3400-ból származik, vagyis több mint 5400 éves. A Ginger becenevet a fején talált vörös hajtincsek miatt kapta. Testét a forró, száraz egyiptomi sivatagi homok természetes módon tartósította egy sekély sírban. Halálakor körülbelül 18-21 éves lehetett. CT-vizsgálatok kimutatták, hogy meggyilkolták, egy hátába mért szúrással. Ennek nyoma jól látható a lapockáján is.

4. A Parthenon szobrai

A British Museum büszkén őrzi a Parthenon szobrainak jelentős részét, melyeket gyakran Elgin-márványokként is emlegetnek. Ez a gyűjtemény a londoni múzeum egyik legértékesebb és legvitatottabb kiállítási tárgya.

A szobrok az athéni Akropoliszon álló Parthenon templomot díszítették az i.e. 5. században. A gyűjtemény tartalmaz frízeket, metopékat és oromzati szobrokat, amelyek a templom építészeti díszítésének mintegy felét teszik ki. A szobrokat Lord Elgin, Nagy-Britannia oszmán birodalmi nagykövete távolíttatta el Athénból az 1801 és 1812 közötti időszakban, amikor Görögország még az Oszmán Birodalom uralma alatt állt. Elgin azt állította, hogy engedélyt kapott a török hatóságoktól a szobrok elszállítására, hogy megvédje őket a további károsodástól.

A szobrok 1816-ban kerültek a brit kormány tulajdonába, és azokat a British Museumnak adományozták. Görögország azóta követeli a szobrok visszaszolgáltatását, azzal érvelve, hogy azokat jogtalanul távolították el az országából. A British Museum viszont azt állítja, hogy a szobrokat legálisan szerezték meg, és Londonban az egyetemes közönség számára hozzáférhetőek és biztonságban vannak.

A Parthenon szobrai továbbra is a British Museum egyik leglátogatottabb kiállítása, de a tulajdonjoguk feletti vita máig nem oldódott meg.

5. A khorsabadi szárnyas bika

A British Museum őriz egy lenyűgöző asszír szárnyas bikát (lamassu), amely az ókori Khorszábád városából származik.  A szárnyas bika az i.e. 8. századból származik, II. Sarrukín asszír király uralkodásának idejéből. Khorszábád volt Sarrukín új fővárosa, és a palotájának monumentális bejáratát díszítette.

Ez egy hatalmas, kőből (alabástromból) faragott szobor, amely egy bika testével, emberi fejjel és madárszárnyakkal rendelkezik. Néha öt lábbal ábrázolják: elölről nézve kettőt látni álló helyzetben, oldalról nézve pedig négyet, mintha lépne. Ez a furcsa perspektíva azt szolgálta, hogy a néző szemszögétől függően vagy statikusnak, vagy mozgásban lévőnek tűnjön. A lamasszuk védelmező szellemek voltak az ókori mezopotámiai hitvilágban. Úgy tartották, hogy elűzik a gonosz szellemeket és szerencsét hoznak. A paloták és városok kapuihoz állították őket, hogy megvédjék a lakókat. A khorszábádi szárnyas bikákat a 19. század közepén tárták fel francia régészek. Hatalmas méretük miatt nem volt egyszerű a szállításuk. A British Museum birtokában lévő példányokat hajón szállították Londonba. 

Ezeket az információkat csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy hátha megjegyzek ebből valamit, mert az igazat megvallva, én ezek közül csak a rosette-i követ ismertem... :)

Ezután lődörögtünk még kicsit Chinatown-ban...

... és a Picadillyn

Ennyi szellemi táplálék után a testi szükségleteinket is ki kellett elégíteni, ezért a megfelelő hely után néztünk. Így jutottunk el (Dóra ajánlására) a The Swan pubba (est. 1723). A korából ítélve itt biztos tudják, hogy mi fán terem a vendéglátás! 

 

A képen a Kings Coronation quiche (+saláta) és ismét vmilyen pie körettel látható.